Anime 4 ever! Naruto, Bleach, Sámán Király, és még sok minden más!
Főmenü
 
Animék
 
Mindenféle :)
 
Írásaink
 
Linkcsere

 
akatsuki

Akatsuki szervezet

 

Az Akatsuki nem más, mint egy titkos szervezet, aminek tagjai olyan shinobik, akik hátat fordítottaka falujuknak egy nagyobb cél érdekében. Az Akatsuki tagjai fekete köpenytviselnek, rajta vörös felhőkkel. Orochimaru is tagja volt a szervezetnek. Két tagjukat küldték egyszer Konohába. Sasuke bátyját, Uchiha Itachit, aki lemészárolta az egész klánját, és a Mangekyou Sharingant használja. A másik, a Köd Rejtett Falujának Szörnyetege, Hoshigaki Kisame. Mikor Konohába jöttek,a három legjobb jouninunkat, Kakashit, Asumat és Kurenait győzték le. Ez a szervezet S-rangú bűnözők csoportja. Közülük legtöbben a felalujukból menekültek miután halált és rombolást okoztak. A legtöbb tag egy karcolást hord a homlokvédőjükön, egy gyűrűt, és fekete köpenyt, amin piros felhők találhatóak. Amikor a tagok útnak indulnak kettő fős csapatokra tagolódnak. A végső céljuk, hogy írányítsák a világot, ezt három lépésben visszik végbe. Végső céljuk, hogy irányítsák a világot.
 


 

 

 

 

Akatsuki felszerelés

 
 
Gyűrű és köröm
 
Az ősi kínai és japán tanról, az kanji mindegyik gyűrűn istenek ábrázolása található, hogy segítsenek a csata előtti koncentrációban és gonoszságtól való védelemben. A gyűrűelhelyezkedésük a beidézett szobrokéhoz hasonló pozícióban található az ujjukon. A gyűrűk mindegyik tagnak fontos. Deidara elveszítette a sajátját. Orochimaru szintén amikor elhagyta a csoportot. Sasori halálával Tobi megkapta meg a gyűrűjét.
Az Akatsuki tagok a körmeiket lila/fekete szinre festik.
 
 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Homlokvédő

 

Mindegyik tag hordja annak a rejtett falunak a hagyományos homlokvédelmezőjét, ahonnan elmenekültek(vagy csak simán elhagyták). A homlokvédőt kicsit módosították, egy bagy karolás található rajta, ezzel azt szimbolizűlják, hogy már nem valják ugyanazokat az ideálokat, amiket a falujuk tesz.


Köpeny
 
Mindegyik tag hord egy olyan fekete köpenyt, amin piros felhők találhatóak. A köpeny belseje piros, térdig, és magas naka van. A köpeny alatt a ninják a saját falujuk hagyományosabb ruházatát hordja.
 
 

Kalap
 
A tagok egy hagyományos bambuszkalapot (Kasa) hordanak, ami elrejti a megjelenésüket amikor utaznak.
 
 
 
  


 

 

 

 

 

 

Akatsuki tagok

 

http://republika.pl/blog_wu_4207773/6158173/tr/bishie_20tobi_20akatsuki.jpg


Név:Tobi/Obito
Kor: x
Tagsági tátusz: Cselekvő alak
Magasság: 175 cm
Súly: 55.9 kg
Születésnap: dec.24
Vértípus: x
Gyűrű: 玉 ("ékszer, labda")
Gyűrűpozíció: Bal oldali hüvelykujj
Partner: Deidara

 

xxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxx

http://tikuslistrik.blogsome.com/images/Pein_by_Giuappa.jpg

 

Név: Pein
Kor: 25-30
Tagsági státusz: Főnök
Magasság: 176.5
Súly: 57.5

Születésnap: x
Vértípus: x
Gyűrű: Rei (nulla)
Gyűrűpozíció: Jobb oldali hüvelykujj
Partner: Konan

 

xxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxx

http://th01.deviantart.com/fs19/300W/f/2007/263/9/f/Konan_by_gerberaMF.jpg

 

Név: Konan
Kor: x
Tagsági tátusz: Cselekvő alak
Magasság: x
Súly: x
Születésnap: x
Vértípus: x
Gyűrű: 白 ("fehér")
Gyűrűpozíció: Jobb oldali középsőujj
Partner: Pein

 

xxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxx

 

+

http://users1.ml.mindenkilapja.hu/users/uzumaki-uchiha/uploads/Deidara.jpg

 

Név:Deidara

 

Kor:19

 

Magasság: 166 cm

 

 

Súly: 50.8 kg

 

Szülinap: május 5.

 

Vértipus: AB

 

Gyűrű. 青 (kék)

 

Gyűrűpozíció: jobb ujj

 

Partner: Sasori

 

xxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxx

+

http://users1.ml.mindenkilapja.hu/users/uzumaki-uchiha/uploads/Sasori-anime.jpg

 

Név:Sasori

 

Kor:35

 

Magasság: 164.1cm

 

Súly: 47.3kg

 

Szülinap: nov.8

 

Vértipus: AB

 

Gyűrű: 玉 (Kör)

 

Partner:Deidara

 

xxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxx

+

http://shikinka.joueb.com/images/naruto_itachi0025_t.jpg

 

Név:Itachi

 

Kor: 21

 

Magasság: 178.cm

 

Súly: 58.kg

 

Születésnap: június.9

 

Vértipus: AB

 

Gyűrű: vermilion

 

Partner: Kisame

 

xxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxx

http://kyubi-nevelde.lapunk.hu/tarhely/kyubi-nevelde/kepek/_naruto_com_br__kisame_001.jpg

 

Név:Kisame

 

Kor: 32-33

 

Magasság: 195 cm

 

Súly: 83.1 kg

 

Szülinap: marc.18

 

Vértipus: AB

 

Gyűrű: dél

 

Gyűrűpozíció: Bal oldali gyűrűsujj

 

Partner: Itachi

 

xxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxx

 

+

http://www.quizilla.com/user_images/L/LO/LOV/lovestone230/1207681532_olderHIDAN.jpg

 

Név: Hidan
Kor: 22
Tagsági tátusz: Alkalmatlan
Magasság: 177.1 cm
Súly: 56.8 kg
Születésnap: april.2
Vértípus: B
Gyűrű: 三 ("három")
Gyűrűppozíció: Bal oldali mutatóujj
Partner: Kakazu

 

xxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxx

+

http://i169.photobucket.com/albums/u225/adamk711/Kakuzu_by_pokefreak.jpg

 

Név: Kakuzu
Kor: 91 xD
Tagsági tátusz: Elhunyt
Magasság: 185
Súly: 63
Születésnap: aug.15
Vértípus: A
Gyűrű: 北 ("északra")
Gyűrűppozíció: Bal oldali középsőóujj
Partner: Hidan

 

xxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxx

http://4.bp.blogspot.com/_jVuiSYQlxiQ/SJmymuimCBI/AAAAAAAAAEw/jy6cLb1ewt4/s400/Zetsu.jpg

 

Név: Zetsu
Kor: x
Tagsági tátusz: Cselekvő alak
Magasság: 177
Súly: x
Születésnap: x
Vértípus: B
Gyűrű: 亥 ("vadkan")
Gyűrűppozíció: Jobb oldali kisujj

 

xxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxx

+

 

 

 

 

Név: Orochimaru
Kor: 53
Tagsági tátusz: szökött
Magasság: 172 cm
Súly: 57.3 kg
Születésnap: Október 27
Vértípus: B
Gyűrű: 空 ("ég")
Gyűrűppozíció: Bal oldali kisujj
Partner: azelőtt Sasori

 

 
Bejelentkezés
Felhasználónév:

Jelszó:
SúgóSúgó
Regisztráció
Elfelejtettem a jelszót
 
Üzenőfal
Név:

Üzenet:
:)) :) :@ :? :(( :o :D ;) 8o 8p 8) 8| :( :'( ;D :$
 
frissek

Most a mangákra helyezem a hangsúlyt szal készüljetek, amit megkapom az engedélyt már is töltögetem őket^^

 
Óra
 
NE LOPJ!!!
A kamera MINDENT felvesz;)
 
hányan voltatok itt??
Indulás: 2007-01-11
 
zenék
 
Legyen yaoi az oldalon?
yaoit vagy ne

Persze, már alig várom!
Jöhet:)
Nekem mindegy...
Fúj, inkább a halál!
Az mi?:O
Szavazás állása
Lezárt szavazások
 

Velaris, a második otthonom Fanfictionból új rész került fel    *****    NSYNC - Ha nosztalgiáznál, vagy érdekel,mi történik most a ByeByeBye elõadóival, akkor nézz be - NSYNC    *****    Szereted az egyedi történeteket? Kíváncsi vagy, hogy mire képes egy hobbi író? Ha igen, nézz be hozzám!    *****    Sziasztok! A Moobius pályázatán elindult két regényem. Kérlek támogass! Bõvebb információt itt olvashatsz. Katt rám.    *****    Sziasztok! A Moobius pályázatán elindult két regényem. Kérlek támogass! Bõvebb információt itt olvashatsz. Katt rám.    *****    Debrecen Nagyerdõaljai, 150m2-es alapterületû, egyszintes, 300m2-es telken, sok parkolós családiház eladó 06209911123    *****    RELIGIO-PORTAL /// NE FÉLJ, CSAK HIGYJ! ///RELIGIO-PORTAL /// NE FÉLJ, CSAK HIGYJ! ///RELIGIO-PORTAL    *****    PREKAMBRIUM //// A TUDÁS BIRODALMA    *****    PREKAMBRIUM //// A TUDÁS BIRODALMA    *****    Lakatos munka- Épületlakatos munka- Haidekker kerítés - Haidekker kapu- Teraszkorlát- Lakatos munka szerelés- Hullámrács    *****    Itachi Shinden második fejezet!! - ÚJ FEJEZET - Felkerült a könyv második harmada!! Konoha.hu - KATT!! KATT! KATT!! KATT    *****    Pont ITT Pont MOST! Pont NEKED! Már fejlesztés alatt is szebbnél szebb képek! Ha gondolod gyere less be!    *****    Kedves Csokoládé kedvelõk! Segítségeteket kérném a kérdõívem kitöltéséhez! Témája a CSOKOLÁDÉ MÁRKÁK! Köszön    *****    Mindig tudnod kell, melyik kikötõ felé tartasz. - ROSE HARBOR, a mi városunk - FRPG    *****    A boroszkányok gyorsan megtanulják... Minden mágia megköveteli a maga árát. De vajon mekkora lehet ez az ár? - FRPG    *****    Alkosd meg a saját karaktered, és irányítsd a sorsát! Vajon képes lenne túlélni egy ilyen titkokkal teli helyen? - FRPG    *****    why do all monsters come out at night - FRPG - Csatlakozz közénk! - Írj, és éld át a kalandokat!    *****    Aki szörnyekkel küzd, vigyázzon, nehogy belõle is szörny váljék. S ha hosszasan tekintesz egy örvénybe, az örvény vissza    *****    Rose Harbor, ahol a tenger suttog és a múlt sosem tûnik el teljesen. - FRPG - csatlakozz közénk te is :)    *****    Egy kikötõ, ahol minden hullám egy új kezdetet ígér. Rose Harbor, több mint egy város, egy világ a világ mögött.