- ANNAAAAAAAA - sikítottam és a nyakába ugrottam. Régi barátnők vagyunk méghozzá a legjobbak - Hogy-hogy élsz? - kérdeztem.

- Baj? – komorodott el.

- Nem, dehogy csak ott volt az a tűz, meg az a sok sámán, és a többiek mind meghaltak, akkor te hogyan...?

- El tudtam menekülni az utolsó pillanatban - válaszolt Anna.

- Egyébként szerintem Zik Asakura volt az, aki bántotta a szeretteimet, csak neki van ilyen ereje.

- Valóban ő volt. Elmondta...

- MI AZ, HOGY ELMONDTA??? NEKEM MIÉRT NEM SZÓLTÁL??

- Mert nem tudtam, hol vagy, eltűntél pedig én kerestelek - mondta Anna sértődötten.

- Szóval akkor ismered Ziket, méghozzá személyesen, igaz? Hogy-hogy?

-A jegyesem ikertestvére.

- Na, miről maradtam én le? - kérdeztem ingerülten.

- Gyere, be a házba ott majd mindent elmesélek – Beleegyezően bólintottam és elindultunk az épületbe.

Három órán keresztül beszélgettünk egy tea mellett, amit egy kedves, alacsony fiú hozott be. Mindent megtudtam, még azt is, hogy Len (az az idióta seggfej) mit olvas "titokban". Sőt még a fiúk edzéstervét is már fújtam kívülről (mellesleg túl könnyűnek gondoltam, de Anna megígérte, hogy majd minden nap duplázást kapnak).

- Nos, látom, hogy már jobban vagy, ha akarsz, itt lakhatsz velünk.

- Nem akarlak titeket zavarni, azt hiszem, inkább beköltözöm a mostohaapám szállodájába.

- Ahogy akarod, de ruhát akkor is adok, mert így nem léphetsz ki az utcára - Nézett végig rajtam Anna.

- Ja, valamit elfelejtettem említeni: Nanamit bezártam a szekrénybe, mindjárt hozom.

- Gondoltam, hogy valami ilyesmi lesz... – sóhajtottam. Amikor a láncoktól megszabadult gyönyörű szellem kiért a szabadba, csak szolidan bólintott egyet, és a háttérbe húzódott.

Neked is szia – mondtam. Nanami nem nagyon szeret társaságban lenni.

- Ők sincsenek már - mondta a lány.

- Igen....nincsenek, meghaltak ők is - suttogtam.

- Mi ez a depressziós hangulat? Mondok egy viccet és máris jobb hangulatod lesz, oké? Na, szóval  egy bohóc megy a húsbolt előtt, amikor...

-Ha nem fogod be, asszem kénytelen leszek fodrászt játszani - fenyegettem meg (mint kiderült a "viccmester") Jocót.

- Hé, te még mindig itt vagy? Miért nem mentél már el, csak a levegőt szennyezed - mondta mogorván az éppen belépő Len.

- Igen? Ha talán magasabb lennél sem kellene a hangyákkal beszélned, de addig is ilyen magasságba nem terjed a hang - Válaszoltam csípősen, mire nekem ugrott, de én félrehajoltam és mielőtt a földre érkezett volna megfogtam a lábát és megforgattam a levegőben, majd elengedtem. Az immár kidőlt falon átmászva követtem ki az udvarra, felemeltem a nyakánál fogva és elkezdtem szorítani. A feje már kékes-lila színben "pompázott", amikor Anna megérintette a karomat, hogy hagyjam abba. feldobtam a levegőbe és belerúgtam a sebesült lábammal úgy, mint a labdába szokás.

- Ő... szerintem már megtanulta, hogy ne szóljon be neked. Gyere,  találtam neked rendes ruhát - mondta és bevezetett az ajtón.

Amíg Sen és Anna ruhákat próbált fel, Len feltápászkodott és rámordult a döbbenten ácsorgó barátaira.

- Mit néztek? – Morogta, majd felállt és bebicegett a házba. Bement a konyhába és kivett a hűtőből egy üveg tejet és kiitta.